Úton, "megérkezés, második otthon"...

Az idézőjelek nem véletlenül kerültek oda, ahová...így mondjuk, a "házam", azaz a terület, amit rám bíztak...


Reggel 6 óra 20 perckor a Kis - Duna partján

Jön értem a kishajó

A túlparton, a jelzés, hogy itt kell a révhez lemenni

Ha netán valakinek várakozni kell

"Őrködnek" a fenyők, a buszmegállóból az út túloldalán

Ezzel érkezem Szentendrére

Itt várakozom fél órát

Ezzel megyünk tovább...

Megérkezünk

A "szomszéd falu" balról, azaz Perkupa, ide érkezünk először...

Egy távolabbi "szomszéd falu", Filkeháza

Íme a "házam", "az én falum", Nemesradnót

A homlokzat közelebbről

A távolba nézve, az út...

A ház teljes nézetben oldalról, a bejárat...

Pillantás a "szomszéd faluba", Novaj

A novaji hátsó udvar

A portám disznóóla és a csűrök

Az istállók

A szomszéd Perkupa az istálló ajtóból fényképezve

Néhány szobabelső a "házamból", a tisztaszoba

Itt látszik a vendégszoba is

A lakószoba, azaz hálószoba

Részlet a konyhából, a fantasztikus kemence

A kamra

Hangulatok...kukuccs

Egyenlőre ennyit fényképeztem...a fények nem voltak éppen tökéletesek, borús idő volt, bent pedig "autentikusan" nincs világítás...

Tavasz 2014.

Sajnos ezek a képek nem maradhatnak ki, akkor se ha unalmasak, a tavaszra minden évben rácsodálkozom. A virágzó fák látványához nincs mit szóban hozzá fűzni.

Egyetlen szál tulipán virágzik az idén, lesz még, csak késnek.

Még egy kép ugyanott a turbolya erdő miatt, kicsit beleszaladt a kutya is. A turbolya Erdélyben használatos fűszernövény, egy régi szakácskönyvben olvastam róla. Levesek, mártások, pástétomok ízesítéséhez használják. Én a levesbe teszem, úgy, mint a petrezselymet és készítettem már belőle mártást. Enyhén ánizsos illata van. Sokáig én is gyomnövénynek hittem.

Ezt a részletet szeretem, a háztető sarka az óriásfenyővel, háttérben a sárgásan barkázó fűzfával. Ezt a felvételt évente megcsinálom.

Nagyon örülök a tavasznak és a napfénynek, a virágoknak. Várom nagyon a nyarat is, nemsokára ránk is köszönt.

Égbolt, felhők, fények...

Tegnap délután sétálni vittem a kutyát. Szokásom szerint az utcánkban felérve a legmagasabb pontra hátrafordultam és visszanéztem. Szeretem a szemem elé terülő képet. Először nem is néztem az égre csak a fákra, a házakra, aztán hirtelen megpillantottam a lemenő nap fényében ragyogó narancssárga felhőket. A tetejük pedig szürke volt, mintha füstösek lennéne. Gyönyörű látvány volt! Gondoltam, ezt le kéne fényképezni. Mire 10 perc alatt visszaértünk és magamhoz vettem a gépet, már csak ezeket a felvételeket csinálhattam, a rózsaszín eget és a kékes szürke felhőket tudtam megörökíteni.

A fényképezés után még újra sétáltunk egy kicsit, egy máik utcába, magasabbra mentünk. A Mogyoró és Visegrád hegy mögött még sokáig aranyló sárgában fürdött a táj. Érdekes volt még, hogy számtalan a lemenő nap sugarai által fényló sárgára festett kondenzcsík úszott az égen. Sose láttam még, hogy így bearanyozva milyen szépek. 

A narancssárga, füstös tetejű felhőket azóta is sajnálom.